Vállalati tréningek

Ezt az oldalt azoknak a tisztelt érdeklődőknek állítottuk össze, akik a Graf-Get Oktatási Központot lehetséges képzési partnerüknek tartják referenciáink vagy képzési kínálatunk alapján.

Vállalati tréningeket bármelyik, a honlapunkon olvasható képzés alapján vállalunk akár saját tantermeinkben, akár a megrendelő helyszínén.

Alap filozófiánk, hogy a legjobb képzés a megrendelő problémáira alapuló, vele közösen kialakított tematika alapján végezhető, lehetőleg a saját maga által használt, vagy a jövőben használandó állományok felhasználásával.

Emiatt a tréning előkészítése során nagy hangsúlyt fektetünk a személyes szakmai egyeztetésre, a leendő résztvevők tudásszintjének és elvégzendő feladatainak felmérésére. A feladatot probléma centrikusan, és nem feltétlenül tematikusan közelítjük meg.

Az előkészítés után a tematikát, az óraszámot, időbeosztást a megrendelővel közösen állapítjuk meg, hogy a képzés a lehető leghatékonyabb legyen. Vállalati megrendelések

Vállalati megrendeléseket kétféleképpen tudunk fogadni:

* Munkatársak beiratása meghirdetett csoportba
* A Cég által megrendelt, külön szerveződő, csoportos képzés

Munkatársak beiratása meghirdetett csoportba

Ebben az esetben a kezdőoldalon felsorolt, aktuálisan meghirdetett tanfolyamok valamelyikére iratkozik be a cég munkatársa és a képzési díjat a munkáltató fizeti a számára.

* Tandíj: Listaár
* Kedvezmény: Kettőnél több fő esetén kedvezmény mindannyiuk képzési díjából
* Tematika: Standard, az adott tanfolyam leírásánál található
* Helyszín: Graf-Get

A Cég által megrendelt, külön szerveződő, csoportos képzés

Ekkor a vállalat kizárólag a saját dolgozói számára rendeli meg a képzést, így a feltételek kialakítása is a kölcsönös együttmuködésen alapszik.

* Tandíj: Egyedi, helyszíntől, létszámtól és témától függően óradíj alapú, de fejenkénti árképzés is lehetséges
* Tematika: Igény szerint, egyeztetés alapján, testreszabott
* Helyszín: Tetszőlegesen nálunk vagy a megrendelő által kijelölt helyszínen
* Időbeosztás: Rugalmasan, igény szerint

Irodai tréningek

Vállalati megrendeléseink legnagyobb hányadát a Microsoft Office irodai csomag különböző változatainak oktatása teszi ki. Az utóbbi években az alapszintű ismeretek megszerzését célzó képzések mellett előtérbe kerültek a hatékonyabb, tudatosabb munkavégzést célzó praktikákat, illetve haladó lehetőségeket feltáró tréningek.

Partnereink szokásos problémái alapján, témánként készítettünk egy kérdéslistát. Ezek áttanulmányozása sokat segíthet a döntéshozatalban, amikor felhasználói tréningeket terveznek a cégnél.

Képzési formák

* Csoportos, tematikus képzés
A megrendelővel előzetesen egyeztetett tematika szerinti képzés a csoport minden tagjának. Itt kevés lehetőség adódik differenciálásra, de a tréning végén az azonos tudásszint biztosított.
* Csoportos Workshop
Közel azonos szinten és munkaterületen dolgozóknak szervezhető nem tematikus, hanem kérdés-válasz jellegű tréning, természetesen előzetes felmérés alapján az oktató vezeti a témákat.
* Konzultáció
A konzultáció során a munkatársakat egyesével keressük fel a nap folyamán, és az előre leadott, vagy a helyszínen feltett kérdéseikre adunk megoldásokat. Sikeres és hatékony módszer.
* Egyéni oktatás
Amennyiben munkatársaik számára nem találnak megfelelő csoportos tanfolyamot, forduljanak hozzánk, mi egy fő oktatását is elvállaljuk, alkalmazkodunk a megrendelő időbeosztásához.

Oktatás idegen nyelven

Aktuális oktatói kapacitásunktól függően elsősorban irodai tréningjeinket ANGOL vagy NÉMET nyelveken is meg tudjuk tartani. Minőségbiztosítás

* A Nyugad-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ nyilvántartásában szerepelünk, képzéseinkről tanusítvánnyal rendelkezünk
* Oktatóközpontunk minősített tagja a Felnőttképzési Vállalkozások szövetségének
* Állami minőségellenőrzési eljárás eredményeképpen a Felnőttképzési Akkreditációs Tanács (FAT) által megkeptuk az Akkreditált Intézmény címet.

Nyilvántartási számunk: 08-0108-05
Akkreditációs lajstromszámunk: 0140

Munkatársak képzése állami forrásból


A szakképzési hozzájárulás intézménye (2003. évi LXXXVI. törvény) biztosítja azt a lehetőséget minden Munkáltató számára, hogy az általa kifizetett éves bruttó munkabérnek, a törvényben meghatározott hányadát (jelenleg 1,5%-át) kitevő hozzájárulási kötelezettségét, saját munkavállalóinak képzésére fordított összeggel csökkentse.

A csökkentés mértéke:

* mikro- és kisvállalkozások esetében, a kötelezettség legfeljebb 60 százaléka
* egyéb hozzájárulásra kötelezettek esetében legfeljebb 33 százalék

Ennek feltétele, hogy a szolgáltatást nyújtó képző intézmény:

* Államilag akkreditált legyen, rendelkezzen érvényes akkreditációs tanusítvánnyal, és számmal
* Érvényes és hiteles nyilvántartásba vételi tanusítvánnyal rendelkezzen, és a tanusítványon szerepeljen az igényelt képzés, illetve annak legyen a jogszabályokban meghatározott tartalmú képzési programja

A szakképzési hozzájárulást a saját munkavállalói részére szervezett képzéssel teljesítő hozzájárulásra kötelezett költségei elszámolásának feltételeiről, és az elszámolás szabályairól a 13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet tanulmányozásával kaphat további információt.
2003. évi LXXXVI. törvény: ikon (7 KB)
13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelet:ikon (197KB)

További kiemelendő feltételek, a rendelet alapján:

* Képzés minimális óraszáma 20 tanóra
* Az elszámolható költségek mértéke képzésben résztvevőnként és képzési óránként nem haladhatja meg a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére - külön jogszabály alapján - megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb havi összegének (minimálbér) 12 százalékát.
( 2009-ben ez az összeg 8.580,-/fő/óra )
* A hozzájárulásra kötelezett az elszámolt képzésre vonatkozóan a képzés megkezdésének tárgyévét követő év február hó 15. napjáig köteles az 1. és 2. számú mellékletek alapján az elszámolásra vonatkozó adatszolgáltatást benyújtani a székhelye szerint illetékes regionális munkaügyi központ részére. Egy bejelentőlaphoz több képzésre vonatkozó adatlap is csatolható. A szükséges dokumentumok a 13/2006 rendelet mellékleteiként hozzáférhetők.
1. sz. melléklet
2. sz. melléklet
* A rendelet 3. számú melléklete külön felsorolja azokat a dokumentumokat, amelyeket a hozzájárulásra kötelezettnek 5 évig archiválnia kell.
* A rendelet 4. számú melléklete tételesen felsorolja az elszámolható költségek körét, melyek a következők:
1. a képző intézmény által lebonyolított képzés díja,
2. a képzéshez kapcsolódó felnottképzési szolgáltatás díja,
3. a külön jogszabályban meghatározott vizsga- és vizsgáztatási díj,
4. a képzés során felhasznált, a hallgatóknak véglegesen átadott tankönyvek, taneszközök költségei,
5. a képzéssel összefüggő, igazolt utazási és szállásköltségek,
amennyiben a képzés lebonyolítására nem a hozzájárulásra kötelezett által a munkavállalója munkavégzési helyeként megjelölt telephelyén történik.

Az ügyintézés folyamata a következő:

1. A képzést igénybevevő vállalat felméri a képzési igényeket és ennek várható költségeit, majd azt összehasonlítja a hozzájárulási kötelezettségének teljes összegével, végül megállapítja, hogy kötelezettségét mekkora összeggel csökkentheti. (33% vagy 66% )
2. Megrendeli a képzést, és a képző intézménnyel közösen elkészítik a szükséges csatolandó okiratokat, amelyek listáját a fent idézett 13/2006-os rendelet tartalmazza. Az iratokat a rendelet szerinti ideig meg kell őrizni.
3. Lefolytatjáék a képzést, és a képzési díjat az igénybevevő a közöttük létrejött szolgáltatási szerződés szerint megfizeti a képző intézménynek.
4. A szakképzési hozzájárulás összegét a járulékfizetéskor az igénybevevő a képzési díjakkal csökkentheti.
5. A vállalat a képzés megvalósulását követő év február 15. napjáig teljesíti a rendeletben megszabott adatszolgáltatási kötelezettségét, a rendeletben mellékelt formanyomtatványokon.

Várjuk képzési igényeiket!
Π2009 Graf-Get Kft.
Cím: 9026 Győr, Kertész utca 54. Telefon: (96) 527-158 Fax: (96) 527-158
E-mail nekünk